5-6 éves lehettem, amikor a szomszédunk konyhájában, életemben először megláttam és szájtátva hallgattam a rádiónak nevezett varázsdobozt. Amint kis időre magamra maradtam ezzel a világcsodával - mert Boda néni a spájzban kutakodott -, gyorsan a hokedlire térdepeltem, kifordítottam a komódon lévő készüléket, és a hátlapját feszegetve a kis emberkéket akartam keresni benne...Aztán, ez év tavaszán, immár 50 éve múlt annak, hogy végleg eljegyeztük egymást: a RÁDIÓ és én. Nyolcadikos kisdiák voltam, amikor a Boda bácsitól kapott anyagokból megcsináltam első rádiómat, a detektorosat.(Ez lett családunk első rádiója) Grozdits Antal tanár bácsi - drága emlékű számtan-fizika tanárom -, csillagos ötöst jegyzett ezért nekem az osztálynaplóba. Így jutalmazott a kezdetleges kivitelű, mégis jól működő hálózati transzformátoromért is. Azóta is tartó "bütyköléseim" nyomán, sok-sok kedves emlék, sikerélmény, és mára több száz öreg rádió halmozódott fel nálam a múló évtizedek alatt. Utóbbiakból többször ki is állítottam, ha tehettem: legutóbb 14 éven át egy debreceni szakközépiskolában. Mert hát mit ér egy világtól elzárt gyűjtemény?
Gyönyörködhessenek benne mások is! Alapító és vezetőségi tagja lettem a Nosztalgia Rádió Egyesületnek is. Az 1970-es évek elején még a rádióamatőr sporttal is kacérkodtam. Magánszorgalomból, úgy-ahogy megtanultam a morzét, és Hetényi László 1965-ben leközölt 0-V-1-es vevőjét megépítve, gyakran belehallgattam az amatőrök forgalmazásába. Néhányszor belátogattam a Debrecenben – akkor még a Kossuth utcában – székelő HA 25 KDA, jubileumi hívójelű, kollektív állomásra. Egyszer még adtam is az FT 250-nel, de az éteri válasz nagy részét már nem én vettem… Az adásomat mellettem figyelő, tapasztalt rádiós jó tanácsát szinte ma is hallom: Máskor olyan tempóval menjél ki, amilyennel venni is bírod a morzét! Aztán, mégsem „mentem ki”… Munkába járás, mindennapi ingázás, majd család miatt, no meg kellő kitartás hiányában, akkor félretettem a kis megfigyelő masinámat. Csak most, mintegy fél esztendeje vettem ismét elő, immár nyugdíjas éveimet koptatva. Szelektivitásával régen sem, most pedig különösen nem voltam megelégedve. Pedig hát 0-V-1-es létére nagyon igyekezett szegénykém. Ezért külső fizimiskáját meghagyva EF80 elő-, EF183 audion, valamint ECL80-as hangerősítő csövek felhasználásával tulajdonképpen 1-V-2-re alakítottam át. Így már sokkal jobb az érzékenysége és szelektívebb is, de mégsem az igazi! Ezért fogtam magam, és építgetni kezdtem egy kétszer transzponált, rövidhullámú sávvevőt. Természetesen elektroncsövekkel. Ugyan nem idegen nekem az IC és a tranzisztor sem, de mégis leginkább rádiólámpás „emlőkön” (no meg a kék-fekete-fehér Rádiótechnika írásain) nevelkedtem én. Valahogy úgy vagyok a félvezetőkkel, mint ahogyan egykor a Kárpátokról vélekedett az alfölddel szemben, versében Petőfi: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek…” Mostanra elkészültem a sávvevővel. Dercsényi Tamásnak a Rádiótechnika 1968-as évkönyvében közzétett kapcsolási rajzát vettem alapul. Sajnos, vele már nem beszélhetem meg az építés során szerzett tapasztalataimat. Nem kérdezhetem meg tőle: mit szólna hozzá, ha nagyfrekvenciás, hangolt előfokozattal egészíteném ki, tenném még „szuperebbé” az elviekben általa tervezett, jól működő készüléket? Hiszen egy magamfajta vén rókának ma már nem gond egy 3 x 500 pF-s légforgót „beszerezni”. Ami pedig már benne is van a készülékben, mert valamiféle ösztöni sugallatra eleve ilyet raktam bele. Úgy gondoltam, mégis érdemes volna kipróbálni, hogy jelent-e akkora előnyt az előfokozat, amiért érdemes hozzákezdeni az átalakításhoz. Egy különálló, kísérleti tranzisztoros nagyfrekis előerősítő készítését fontolgattam, amikor jött az „isteni szikra”! Készítenem sem kell, hiszen itt van az orrom előtt. Benne van az 1-V-2 –es vevőben! Csak össze kell azt kapcsolnom a kétszer transzponált sávszuper antennabemenetével. Így is tettem. Egyeneském elő – és audion fokozatának találkozási pontjáról leágazva, rövid vezetékkel összehoztam a két készüléket. A visszacsatoló potmétert teljesen visszatekertem. Dacára a mindössze másfél méteres mérőzsinór-antennámnak, a kapott eredmény felülmúlta várakozásomat, lenyűgözött. Különösen a 7 MHz-en. Az alkalmi illesztés valószínűleg itt a legoptimálisabb. Mivel az 1-V-2 előerősítője laposan hangol, elegendő azzal sávközépre állni, és csak a szupervevőt hangolni. Ezzel szemben nagyon is pontosan kell hangolnom egyenes vevőmön akkor, ha kezdem feltekerni a visszacsatoló gombját, és az audion visszadolgozik az előcső felé. Ez esetben akár a berezgés határáig „kihegyezett”, nagyon erős, előszelektált jelet kap a szuper. Oly annyira, hogy érzékenységét vissza kell fognom, hiszen a jóból is megárt a sok. Szuperem sokkal érzékenyebb lett, és bőven van hangerőtartaléka is. Azt is meglepődve tapasztaltam, hogy még a pár méteres szobaantennám „nyeresége” is javítható, ha a lomjaim között fellelt régi, porcelán kalitkába foglalt variométer közbeiktatásával lehangolom. Ezek a kísérletek végleg meggyőztek arról, hogy Dercsényi Tamás sávszuperét mindenképpen érdemes egy előcsővel megtoldanom annál is inkább, hiszen ott árválkodik a beépített hangolókondi kihasználatlan, harmadik szektora. Most együtt, összekapcsolva használom a két készüléket. Ám a kis egyenes vevő akkor sem kerül vissza a polcra, ha megcsinálom a szupervevő átalakítását. Fóniázó amatőröket most is, később is szívesen hallgatok rajta. A minap is, délelőtt folyamán remekül vettem erdélyi és honi magyar amatőrök kör-QSO-ját, 7 MHz-en. Műszaki témáikhoz itt-ott még én is hozzá tudtam volna szólni… Meg kell említenem, hogy készülékeim építése során nagy segítségemre van az a kombinált GDO, amit még 1974-ben építettem meg, Rózsa Sándor mérnök úr Rádiótechnikában megjelent leírása szerint. Már régóta vannak ma is jól működő, muzeális gyári és kisipari szignálgenerátoraim, mégis szívesen kapom elő kedvenc kis „saccográfomat” gyors tájékozódásra a rezgőkörök elkészítésénél, vagy oszcillátorok esetében mérővevőként használva.
Csige József László
Balmazújváros
