Cikkek
Olvasóink értékelése: 5 / 5
A valószínűleg amatőr építésű rádiót erős alkudozás után 2011.11.06-án vettem a börzén. A benne lévő csövet, még a vásárlás előtt megvizsgáltam és jónak mutatkozott (Philips A241). Otthon a készüléket átnéztem és felmértem a teendőket. Oldható és forrasztott kötéseket vegyesen alkalmaztak, a huzalozást varnis cső szigetelte, ez a szigetelés az eltelt idő folyamán szinte beleégett a fa alaplapba. A visszacsatoló gombot cserélni kell mert 270 fokos osztása van, a hangoló gomb barna színe elüt a többi kezelőszerv színétől. A visszacsatoló tekercset (zöld selyem) a kereszteződésbeli helyeken alkalmazott korabeli ragasztó korrodálta, több darabban lefoszlott a tekercs testről.. A kosárfonatú tekercsben a kereszteződési pontokban vékony üveg csövek voltak, azonban sok eltört az idő folyamán ezeket fa rudacskákkal pótoltam és az eredeti selyem szigetelésű huzallal egyező minőségű és színű huzallal újra tekercseltem. A kapcsolás átvizsgálása 2 elkötést, illetve fordított bekötést (cső fűtés a földhöz képest negatívon volt, visszacsatoláson volt az antenna csatlakozás) mutatott, ezt javítottam.
Hihetetlenül hangzik, hogy az ötvenes évek közepén a faluszéli házakba a családok a villanyt még nem köttették be, de sok helyen vezetékes rádiót már hallgattak. Voltak olyan utcák, ahol a tetőgerincről-tetőgerincre enyhe belógással, porcelán csigákhoz kötözve vezeték-pár sorolt. A levezetésekkel együtt ez aztán hozzájárul ahhoz, hogy erős kapacitív zár jött létre, amitől a hangszórókból csak az alacsony frekvenciájú mormogást lehetett hallani. A hegedű magas fekvésű hangjainak semmi esélye nem volt arra, hogy leszálljanak a lakótérbe. A hangerő ráadásul korlátozott volt, különösen akkor, ha sokan lógtak rajta, ami pedig általános volt. A havidíj a használat tartamától független volt ezért sokan ki sem kapcsolták, csak alsó fokozatra állították, s a doboz éjjel-nappal mondta a magáét. Biztos vagyok benne hogy innen eredt az egyik gúnynév, a kotlórádió. Történetet, helyzetet is el tudok képzelni hogyan ragaszthatták rá.
Bár kotlót a parasztasszony – azért, hogy az állatot csend és nyugalom vegye körül – főként a kamrájában ültetett. De akadtak olyan újítók is, akik a konyhát vagy a szobát választották. S az egyszeri vendég akit egy olyan helyiségben vittek be, ahol a vezetékes rádió halkra volt állítva, szagot ugyan nem érzett, a kotyogásra emlékeztető hang után könnyen hihette, s rá is kérdezhetett, hogy ott nem csak őt ültették le, hanem egy kotlót is. (Falun járatlan polgár el nem tudja képzelni azt, hogy milyen bűz veszi körül azt a jószágot, amit csak egyszer is elmulasztanak – a napi szükséglet elvégzése érdekében - a fészekről levenni.)
Fővárosunkkal tőszomszéd helységben az évente ismétlődő falunapok egyikén megtörtént, hogy egy alkalommal kiállíthattam rádió gyűjteményem arra érdemes darabjait, közöttük egy vezetékes rádió hangszóróját. Egy fiatal látogatótól megtudtam, hogy a kollégiumban ők ezt fali kutyának hívták. Kétlem, hogy náluk az éppen megtekintett, kárpittal bevont fadoboz még létezhetett, inkább a későbbi, műanyagból készült változatra kell gondolnunk. De rendeltetés dolgában ugyan arról van szó. Mint ahogy az ötvenes-hatvanas években is ki volt osztva a feladatuk. Szolgáltak üzemi rádióként, gyűléseken pedig a szónoklatok hangosítására. Röviden szólva a népbutításnak a kor technikai színvonalán megvalósult eszközét testesítették meg. (Mindezt csak a közelmúlt történelme által érzett érdeklődés íratja le velem, a napi politikától tartom a több lépés távolságot.)
Újságunknak az elmúlt év novemberi számában megjelent cikkek szerzői részletesen írtak a vezetékes rádió történetéről, amit én szakmailag nem közelitek meg. Nem is tartottam volna szükségesnek megfogalmazni, mi több közreadni az elmondottakat, ha másfél évvel ezelőtt nem tettünk volna látogatást Tardoson, ahol Tarnóczy András tagtársunk rádió gyűjteményét néztük meg.
Az NDK gyártmányú korabeli csúcsszuper és a mai napig kiválóan működő ötven éves magnetofon mellett, - hátulgombolós gyermekhez hasonulva - engem a magasantennára kötött, hattyúnyakú tölcsérhangszóróban végződő és szabad füllel is hallható diódás rádió vett le lábamról, ami telep nélkül működött. Ha csak a solti adótól mért távolságot számítom, ez már önmagában is nagy eredmény. Még úgy is, hogy közel kellett hozzá hajolni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott a kamasz koromban épített darabokra emlékezve, el is határoztam, hogy én is összehozok valami hasonlót.
Adott volt a kiállítás említett darabja, amit rákötöttem egy könnyen összeállítható egyszerű diódás kapcsolásra. Az ötven évvel ezelőtti gyakorlatot alkalmazva, esőcsatornám behozta a jelet, de mondanom sem kell, hogy ez a célhoz mérve gyenge volt. Úgy nézett ki, hogy elkerülhetetlen egy magasantenna megépítése. A véletlen szerencse mellém szegődött, ami után már nem voltak kétségeim, sikerélményem viszont annál inkább. A kísérletezések közben támadt egy gondolatom: a kábeltévé koax vezetékének külső fémburkolatát próbaképpen az antenna bemenetéhez érintettem. A forgókondenzátor is optimális állásban volt, úgyhogy meghallottam - a tardosi rádióéhoz hasonló hangerővel - a Kossuth Rádió adását. A jel eredetileg erősen brummos volt. – az oszcilloszkópon egy elnyújtott szinusz alakot mutatott -, de azt egy 100 pf-os kondenzátorral az élvezhetőség határáig le tudtam szorítani.
A kapcsolásba erősítőt beépíteni nem akartam. Ezen a jövőben lehet, hogy módosítani fogok, de szigorúan tartom magamat ahhoz az elhatározáshoz, hogy csak a rádióhullámok energiáját használjam. Mert ugye telep nélküli egytranzisztoros erősítő kapcsolások léteznek. A jelenlegi hangerővel, amit két arasznyi távolságból tisztán értek megelégszem, mert ehhez igazítottam a hasznosítást is.
Szenvedő alanya vagyok a hajnali álmatlanságnak, ezért gyakran folyamodtam ahhoz, hogy a számos zsebrádióim közül valamelyiket bekapcsoljam. De nem tudtam a hangerőt olyan finoman beállítani, hogy az – ha mégis mellém szegült a jótékony szendergés – ne zavarjon. Megszűnt a nyűgöm azután, hogy a hangszóró dobozát a párnám melletti szekrény oldalára akasztottam fel. Nem zavar a visszaalvásban. Ha alszom – s előző este elfelejtettem kikapcsolni -, az adáskezdés előtti hangoló jel és a Rákóczi Induló sem ébreszt fel. Úgy veszem észre, hogy reggel hatig az adó nem sugároz teljes energiával. A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy családi házas környezetben, zsákban végződő utcában lakom. Biztosan nem ilyen szerencsések azok, akiknek a füle mellett ez idő táján a városi forgalom elkezdi estig tartó lármáját.
Közismert, hogy az egér szó az utóbbi húsz esztendőben újabb jelentést is kapott. Az én laptop-om – aminek egyik sarka természetesen ilyen nyúlványban végződik – rádiómmal együtt a hálószobámban van. Persze a családom is szokta használni. A felszerelés után nem sokkal fordult elő, hogy a lányom a képernyő előtt ülve megkérdezte, hogy honnan jön ez a cincogó-matató hang. Azt a választ adtam, hogy azt a tenyere alatt lévő egér hallatja. Nem hitte el, de a vezetékes rádiónak egy újabb ragadványa született, s az is környezetünkben élő állattól eredeztethető.
A hetvenes évek elején egy hetilapban olvastam arról, ami az őszi cikkek egyikében is le van írva, hogy leszerelik a vezetékes rádiókat. Még azt is megemlítették, hogy a döntéshozók a Videoton Dallam típusú készülékét ajánlják helyette. Ilyen csöves, egysávos készülékre börzéinken is rá lehet találni. De én mást ajánlok: szereljük fel őket újra. A kábeltévé szolgáltatóknak sincs egyelőre olyan díjtétele, amit ránk tudna terhelni.
Mátyási József.
Az Európa csapos csövek csőfej bekötésénél jelentkező kontaktus hibák nagyobb biztonsággal és esetenként kisebb munkával javíthatók akkor, ha az eddig használt gyantás forrasztó ón helyett a központi fűtések vörösréz cső lágyforrasztásához kifejlesztett forrasztó pasztát használom. Ez a forrasztó paszta az előzőekben megtisztított (ón szippantó) csővégekbe bejuttatva (hegyes vékony eszköz pl: fogpiszkáló) szinte beszippantja a forrasztó ónt, így biztonságosan, a csap belsejében, 1-2 milliméter mélyen jön létre kötés. Mióta ezt a módszert használom a csőfejeket nem kellet teljesen leforrasztani illetve az elektródák kivezető huzalait meghosszabbítani. A forrasztó pasztát vörösréz csővezetékek forrasztásához fejlesztették ki, (magas az ón tartalma és jó a felület oxidációmentesítő képessége) ezért valószínűleg hosszú távon sem teszi tönkre, marja szét az elektromos vezetéket sem.
